Hűtőkészülékeink mindig előkelő helyen szerepelnek. És nem csak a költségmegtakarításban.
Hatékonyság bajnokaink valódi mindentudók. Csekély áramfogyasztásuk mellett pontot szereznek alacsony zajkibocsátásukkal, hogy több helyet biztosítanak az élelmiszereknek, hosszú élettartamukkal és teljesítmény-tartalékaikkal, amennyiben szükségessé válik.
A hatékonyság során nem csak egy tényezőre figyelünk, hanem egyszerre többet is szem előtt tartunk. Másként fogalmazva: Nálunk tehát öt az igazság.
Különösen energiahatékony készülékeinkkel Ön is hozzájárul környezetünk védelméhez. Az erőforráskímélő üzemeltetéssel ugyanis kevesebb széndioxid kerül kibocsátásra. A Liebherr használatával azonban ezen túlmenően is tiszta lehet a lelkiismerete. Például azért is, mert természetes hűtőközeget használunk. Továbbá a gyártás során is ügyelünk környezetvédelmi felelősségvállalásunkra. Európai gyártópontjainkat például teljes mértékben ökoáram használatára állítjuk át.
Árammegtakarítás. De nem a teljesítményben.
Ellentmondásnak tűnik: A készülékek fogyasztása és áramköltsége csökken, ugyanakkor a teljesítményük változatlan marad. Hogyan lehetséges ez? Példának okáért úgy, hogy érzékelőink egyre intelligensebbek lesznek. A hűtési teljesítményt mindig az aktuális használathoz igazítják. A Liebherr készülékek így csak akkor használják fel a teljes teljesítmény-tartalékukat, ha az tényleg szükséges. Például akkor, ha a heti nagybevásárlást követően nagyobb mennyiségű élelmiszert kell lehűteni.
A legjobb hangerő a halk.
A modern Lakóterek kialakításánál a konyha és a nappali egyre inkább egybeolvad. Készülékeink hangkibocsátása éppen ezért visszafogott és zajtalan. Részben a rendkívül halk 29dB-t is elérik. 40 évnyi akusztikai kutatásból és rendkívül modern hangmérő szobáinkból profitáltunk, melyekben intenzív akusztikai vizsgálatoknak tettük ki készülékeinket. Addig nem állunk le, amíg ki nem állják a tesztet.
A hűtés mértékét kedve szerint szabályozhatja.
Minden családmérethez, élethelyzethez és helyi lehetőséghez megtalálja a kedvező készüléket. A nagyméretű fiókoktól a legkisebb részletekig ügyelünk arra, hogy egy liter hűtési térfogat se legyen kihasználatlan. Ezt például a helytakarékos, a készülék falába süllyesztett világítási megoldással érjük el. Egyszóval, egy Liebherr készülék használata esetén biztos lehet benne, hogy mindig elegendő hellyel rendelkezik - mindenhez és még annál is többhöz.
Hűt és hűt és hűt.
Megbízhat hűtőkészülékeinkben. Mindig. Minden alkatrészt 15-éves tesztelésnek vetünk alá. Meghibásodás esetén pedig hosszú távon rendelkezésre bocsátjuk a cserealkatrészeket. Egy Liebherr készülékben így évekig örömét lelheti. És a környezet is jól jár. A hosszú élettartamnak köszönhetően ugyanis jelentősen csökken az energia- és erőforrásfelhasználása.
Azonos hatékonyság. További jellemzők.
2021. március 1-jétől az elektromos készülékek új energiacímkéjével.
Az eddigi energiacímke már csak igen korlátozottan segíti a vásárlási döntést. Így az A osztály mellett már A+, A++ és A+++ osztály is létezett. A negyedik vagy ötödik pluszjelet megspóroljuk Önnek az új címkével. A készülékeket ismét A-tól G-ig terjedő energiaskála szerint osztályozzuk.
Mit jelent az új címke a Liebherr készülékek esetében?
Az új címke bevezetése lökést adott innovációs kedvünknek. Készülékeinket ismét optimalizáltuk, így a legjobb energiaosztályba kerültek a piacon. Még ezt a kiemelkedő helyett is tovább szeretnénk javítani. Ezért dolgozunk a holnap innovációján.
Így néz ki az új EU energiacímke:
QR-kód a termék azonosításához az EPREL (European Product Database for Energy Labeling) EU-adatbázisban.
A “modellazonosító” a termék manuális azonosításához az EPREL EU-adatbázisban, pl. a cikkszám alapján.
Új hatékonysági skála “A”-tól “G”-ig. A G besorolás csak borhűtők számára lesz érvényes.
Minden hűtőrekesz térfogatának összege.
Minden hűtött tároló és hűtőrész térfogatának összege.
Zajszint, mely ezentúl az A és D osztályok között kerül besorolásra.
Néha csak egy pirítós kell, hogy különlegessé tegyük a reggelit2024. május 16.
A hétvégi érzésért a hétköznapokban.
Sokan szeretik ha igazán jó és kiadós a hétvégi reggeli. Mi lenne ha belecsempészhetne egy kicsi hétvégét a hétköznapokba? Az olvasztó és felmelegítő funkció nem csak kiolvasztja kenyerét, hanem ropogóssá is teszi - mintha frissen a ...
Vásároljon az akcióban résztvevő Bosch Unlimited vezeték nélküli porszívót és visszatérítünk Önnek 20%-ot a bruttó vételárból.
1. Vásárlás
Vásároljon a promócióban résztvevő Bosch Unlimited vezeték nélküli porszívót 2024.05.01. és 06.15. között. ...
Az akció időtartama: 2024. 05. 01. – 2024. 08. 31.
A akció időtartama alatt minden Liebherr fagyasztószekrényhez egy ajándék Liebherr hűtőtáskát kap, hogy bárhová magával vihesse jéghideg frissítőit.
Hogyan juthat hozzá az ajándék Liebherr ...
Intelligens frissítés és fertőtlenítés minden nap!2024. május 1.
Frissítés és Fertőtlenítés.
Fertőtlenítsd és frissítsd fel ruháidat!
Intelligens ápolás.
Könnyen és hatékonyan tisztítja a ruhákat a nagy teljesítményű MI Vezérlés segítségével.
Tapasztalat/Tervezés.
Adj stílusos és egyedi megjelenést ...
Legyen a piros Clatronic KM 3709 a titkos fegyvered a konyhában!2024. április 19.
Miért válaszd a Clatronic KM 3709-et?
Teljesítmény és sebesség.
A 1000 wattos motor olyan erőt képvisel, mint egy rakétahajtómű. Dagasztás, keverés vagy habverés – ez a gép mindent könnyedén elvégez.
Sebességkontroll a kezedben.
Az elektronikus ...